Rólam

Az én történetem sem indult csupán idillien.

Édesapám nem állt készen a szülői szerepre, így édesanyám hamar egyedül találta magát egy kisgyermekkel. Ebben az időszakban a nagyszüleim váltak a legfontosabb támaszunkká. Nagymamám szinte második édesanyaként volt jelen az életemben, nagyapám pedig hosszú éveken át az egyetlen férfimintát jelentette számomra.

Később édesanyám is talált támogató társat maga mellé. Ma már úgy gondolom, ehhez nemcsak szerencsére volt szüksége, hanem arra, hogy időközben ő maga is sokat fejlődött önismeretben. Egy olyan embert választott, aki érzelmileg érett, szeretettel fordult felénk, és engem is saját gyermekeként fogadott el.

Ez a tapasztalat mély nyomot hagyott bennem. Megmutatta, hogy a múltunk nem feltétlenül határozza meg a jövőnket.

Parentifikált gyermekként tudatosan kerestem a páromat. Tíz évvel ezelőtt ismertem meg a férjemet, akiben már az első találkozáskor valami egészen mást éreztem, mint amit addig ismertem. Úgy gondolom, hogy rendkívül fontos szerepet játszott ebben a felismerésben az is, hogy ekkorra már képes voltam behatárolni, ki vagyok és mit szeretnék az életben.

Mellette megtapasztaltam, milyen az, amikor a szeretet nem teljesítményhez kötött, nem kell megfelelni, tökéletesnek lenni. Elég volt önmagamnak lennem.

Amióta megszületett a kislányunk, ez az érzés csak még erősebb lett. Nap mint nap érzem a súlyát, milyen sokat jelent egy olyan társ, aki nemcsak szeret, hanem jelen is van. Aki mellett a gyermekünk biztonságban nőhet fel, és aki engem is támogat abban, hogy az anyaság mellett önmagam maradhassak.

Sokszor megkérdezik tőlem: hogyan lehet felülírni a hozott mintákat? Hogyan lehet másképp választani?

Meggyőződésem, hogy a válasz az önismeretben rejlik.

Ha nem értjük meg, milyen családi mintákat hozunk magunkkal, könnyen előfordulhat, hogy újra és újra ugyanazokat ismételjük – még akkor is, ha tudatosan szeretnénk elkerülni őket. Gyakran éppen az vonz bennünket a leginkább, ami ismerős. Nem azért, mert egészséges, hanem mert ezt tanultuk meg szeretetként.

Éppen ezért hiszem, hogy a valódi változás azzal kezdődik, amikor megismerjük önmagunkat. Amikor felismerjük, hogyan működünk, milyen értékek fontosak számunkra, milyen szükségleteink vannak, és milyen kapcsolatban tudunk igazán kiteljesedni.

Ez a felismerés nekem is segített abban, hogy olyan társat válasszak, akivel ma közösen építjük azt a családot, amelyről gyermekkoromban talán csak álmodtam.

Pályafutásomat eredetileg a felsőoktatásban kezdtem, ahol öt éven át gazdasági tárgyakat tanítottam. A pszichológia és az emberi lélek működése azonban már gyermekkorom óta foglalkoztatott. Ez az érdeklődés az évek során egyre erősebbé vált, mígnem megszületett bennem az elhatározás, hogy új irányba indulok.

A coachinggal való találkozáskor azonnal azt éreztem: megérkeztem.

Anyává válni pedig végleg megmutatta számomra, mi ennek az útnak az igazi célja.

Amikor először a karomban tarthattam a kislányomat, egyetlen gondolat járt a fejemben: szeretném, ha egy olyan világot ismerne meg, ahol a szeretet biztonságot jelent. Ahol a kapcsolatok nem félelemből vagy megfelelési kényszerből épülnek fel, hanem kölcsönös tiszteletből, elfogadásból és tudatos döntésekből.

Ezért hoztam létre a Jól szeretni szemléletét.

Azért, hogy minél többen megtapasztalhassák: a múltunk hatással van ránk, de nem kell, hogy meghatározza a jövőnket.

Ha mélyebben megismerjük önmagunkat, felismerjük a családi mintáinkat, és tudatosabban kezdünk kapcsolódni önmagunkhoz és egymáshoz, akkor valódi esélyünk nyílik arra, hogy egy szeretetteljesebb örökséget adjunk tovább gyermekeinknek.

Ebben szeretnélek elkísérni.

Akár még csak keresed saját magadat, a társadat, akár párkapcsolatban élsz, akár már családot alapítottatok, hiszem, hogy mindig van lehetőség közelebb kerülni önmagunkhoz és egymáshoz.